Birkás Márta cseh kitüntetése

1918-ban Brnoban Agráregyetemet alapítottak. 1950-től karként működött tovább, és más karokkal együtt részei lett az egyetemnek. A Bolognai rendszer 2000 óta működik, 12 alap- és 18 mesterszakkal.

Az évforduló emlékezetes eseményei közé tartozik a szeptember 15-én Az Agronómiai Kar Tudományos Tanácsának ünnepi ülése, amelyen beszédet mondott Pavel Ryant (PhD), a Kar dékánja, és Prof. Dr. Ladislav Havel az egyetem rektora. Ezt követően adták át a Kar emlékérmét azoknak a cseh, szlovák, lengyel kollégáknak, akik hosszú idő óta eredményesen segítik a kar oktatási és tudományos munkáját. Gödöllőről (és Magyarországról) Birkás Márta egyetemi tanár részesült ebben a kitüntetésben. Az oklevélben olvasható kiemelkedő hosszú távú együttműködést közös kutatások, publikálás, és egyetemi oktatás (vendég tanárság) fémjelzik.

A Szent István Egyetem Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kara, valamint a Brnói Mendel Egyetem Agronómiai Kara 2010-ben kötött hosszútávra szóló együttműködési megállapodást.

A képeken az oklevél, valamint a „Stientia est potentia” felirattal mellékelt – az egyetem névadóját, Gregor Mendelt ábrázoló érem.