Magyarok is részt vesznek a nemzetközi parlagfűkutatásban

Nemzetközi kutatási program indult a sokaknak egészségügyi panaszt okozó, a szántóföldi növénytermesztésben nagy károkat előidéző gyom, a parlagfű jobb megismerésére. A svájci fribourgi egyetem irányításával SMARTER néven zajló hároméves tudományos kísérletben Karunk kutatói is részt vesznek.

Dorner Zita elmondta: a téma azért foglalkoztatja a tudományt, mert a globális felmelegedés kísérőjelenségeként az özönnövényként számon tartott parlagfű olyan, tőlünk északabbra fekvő országokban is teret hódít és gondokat okoz, ahol néhány évtizede még fel sem bukkant.

Hozzátette, hogy az országonként más-más agroökológiai körülmények között vizsgált parlagfű és a vele közösségben élő más növények pontos megismerése, az eredmények összegzése támpontot adhat a hatékonyabb védekezéshez.

 

Teljes cikk megtekintése >>