Vadbiológus tábor 2016

FELHÍVÁS

A Szent István Egyetem Vadvilág Megőrzési Intézete az elmúlt évekhez hasonlóan VADBIOLÓGUS tábort szervez kezdőknek és haladóknak a nyár utolsó hetében, 2016. augusztus 22. és 26. között.

A tábor célja, hogy megismertesse az érdeklődőket az Intézetben folyó fontosabb kutatásokkal és bepillantást adjon a terepi adatgyűjtés és feldolgozás szépségeibe és nehézségeibe. A délelőtti órákban elsősorban előadások, míg a délutáni, esti időszakokban közös, interaktív gyakorlatok keretében lehet megismerkedni az Intézetben folyó tudományos programokkal, az azokhoz kapcsolódó terepi és laboratóriumi módszerekkel és a tudományos utánpótlás-nevelés eredményeivel is.

A tábort javasoljuk a Szent István Egyetem minden a vadbiológia, vadgazdálkodás iránt érdeklődő hallgatójának, illetve a SZIE képzési programjai iránt érdeklődő, érettségi előtt álló középiskolásoknak is.

Gyakorlati tudnivalók

  • A táborban való részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött. Regisztrálni Szabó Lászlónál a szabol@vvt.gau.hu elektronikus levélcímen lehet 2016 július 31-ig.
  • A szállásáról és étkezéséről mindenkinek magának kell gondoskodnia, a közös, tábortüzes vacsorák költségét a tábor ideje alatt adjuk össze (várhatóan 1000 Ft/nap).
  • A tábor ideje alatt az Alma Mater étterem nyitva van, ott a menü 900 Ft-ért fogyasztható, de az ételek szabadon is választhatók.
  • Az egyetem területén több bolt is van, ahol a legszükségesebb dolgok bármikor beszerezhetők.
  • Szállás foglalható a kollégiumban a kollegium@fh.szie.hu e-mail címen, telefonon a 06-28-522000 / 3715 melléken, vagy online a http://www.sziekollegium.hu honlapon.
  • A tábor ideje alatt korlátozott számban lehetőség van a Vadvilág Megőrzési Intézet udvarában sátrak felverésére és így ottani táborozásra is.
  • A gyakorlati foglalkozások miatt a tábor maximális létszáma 40 fő.
  • A táborról további információkat Heltai Miklóstól kaphatnak, ha kérdésüket megküldik a Heltai.Miklos@vvt.gau.hu e-mail címre.
  • Jelentkezés Szabó Lászlónál a szabol@vvt.gau.hu e-mail címen.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Prof. Dr. Csányi Sándor

Letölthető dokumentumok