MKK TDK Motivációs Nap

SZIE MKK TDK MOTIVÁCIÓS NAP
2020. szeptember 28. 16:00

Kedves Hallgatók!

A Szent István Egyetem Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar Tudományos Diákköri Tanácsa Motivációs Napot szervez, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet a hallgatóság
körében a tudományos diákköri tevékenységre. Idén a Motivációs Nap előadásait – az ismert járványügyi körülményekre való tekintettel – online térbe helyezzük át.

Az esemény 2020. szeptember 28-án 16:00-tól kezdődik.

Ezúton szeretettel meghívunk minden olyan hallgatót, akik a tudományos diákköri tevékenységet szeretnék részleteiben és közelebbről is megismerni. A Motivációs Napra felkért előadók több szemszögből világítják meg a tudományos diákköri tevékenységben, illetve a Karunkon minden évben megrendezésre kerülő Tudományos Diákköri Konferencián (TDK) való részvétel előnyeit, hasznát, valamint szerepét az egyetemi tanulmányokban, illetve később a diplomázás után a szakmai boldogulásban.

A Motivációs Nap programja az alábbi:

  • 16:00–16:10 – Köszöntő és az előadások megnyitása (Dr. Pető Ákos, TDT Elnök)
  • 16:10–16:20 – Dr. Bodnár Ákos: A tehetséggondozás szolgálatában
  • 16:20–16:30 – Kérdések, beszélgetés
  • 16:30–16:50 – Dr. Kenéz Árpád: Fás legelők, triumvirátus
  • 16:50–17:00 – Kérdések, beszélgetés
  • 17:00–17:20 – Fejes Zsófia: Kócsagtól viperáig
  • 17:20– Kérdések, kötetlen beszélgetés, eszmecsere

Az érvényben lévő egyetemi szabályozások alapján a tehetségnapot az online térben tartjuk meg a SZIE E-learning Platformján, amelyhez mindenki szabadon csatlakozhat az eseményre létrehozott BBB virtuális osztálytermében.

Kurzus:
SZIE - MKK - TDT - Motivációs - Nap - 2020. 09.28
https://elearning.szie.hu/course/view.php?id=9819

A Motivációs Nap előadói több oldalról és több ponton kapcsolódnak a Tudományos Diákköri tevékenységhez. A lenti rövid bemutatkozások fényt derítenek arra, hogy Dr. Bodnár Ákos a TDK szervezése,  koordinálása, intézményen belüli, valamint egyetemek közötti megjelenítésében szerzett sok éves tapasztalata nyújthat támpontot az érdeklődő hallgatóknak. Dr. Kenéz Árpád TDK tevékenysége során szerzett szakmai tapasztalatai jelenlegi munkájában is elkísérik és hozzájárultak szakmai előrehaladásához és sikereihez; az Ő példáján keresztül arra kívánunk rámutatni, hogy az egyetemi évek alatt végzett tudományos diákköri tevékenységnek milyen messze ható pozitív következményei és előnyei is lehetnek még akkor is, ha valaki nem pontosan ugyanazt a munkát végzi majd diplomázás után, mint ami a TDK témája volt. Fejes Zsófia természetvédelmi mérnök hallgató a legutóbbi Országos Tudományos Diákköri Konferencián első helyezést ért el; az idáig vezető sokszor kacskaringós, de a szakmai fejlődés sikerével kecsegtető útról beszél majd hallgató szemszögből.

Dr. Bodnár Ákos, egyetemi docens, SZIE MKK
Még tanársegédként, Dimény Judit dékánasszonytól kaptam a kari diákköri tanács elnöki megbízását, 2005-ben. Azóta több kari TDK, egy OTDK és számos egyéb tehetséggondozó rendezvény  megszervezésében vettem részt. Az elmúlt években kollégáimmal azon voltunk, hogy TDK-s hallgatóinkat és témavezetőiket támogassuk, felkaroljuk a tehetségeket. Mindez számokban, a hallgatók országos versenyeken elért sikereiben is megmutatkozik.

Dr. Kenéz Árpád, laboratórium igazgató, Állattenyésztési Teljesítményvizsgáló Kft., Gödöllő
Fás legelők, triumvirátus

Úgy kerültem kapcsolatba a TDK-val, hogy a GATE Zöld Klub egyik gyűlésén kiderült, hogy erdész-technikus végzettségű vagyok, de a lágyszárúak is érdekelnének. Malatinszky Ákos, a ZK akkori vezetője, egyből kapott a lehetőségen és felhívta a figyelmemet egy fás legelős témára. Ez, mivel tág téma volt sok munkával, így még plusz két hallgatót elbírt, így megalakult valamikor 2004 őszén, az egyetem másodévében, a kis "triumvirátus" Saláta Dénes és Szabó Máté barátaimmal. Annak ellenére, hogy a jelenlegi munkaköröm nem kapcsolódik szervesen a TDK munkámhoz, sok hasznát és előnyét látom a TDK munka során gyűjtött szakmai, emberi tapasztalatoknak.

Fejes Zsófia, SZIE MKK Természetvédelmi mérnökhallgató, 2019. OTDK Első helyezett
Kócsagtól viperáig

Az Ifjú Kócsagőr Program országos döntőjén elért eredményemet követően Malatinszky Ákos a szárnyai alá vett, és összeismertetett Dr. Vadász Csabával, a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi őrével. Csaba éppen szakmai gyakorlatos hallgatót keresett a kutatási témáihoz, így a témavezetőmmé vált, és általa csöppentem bele a szakmai gyakorlatom, a TDK dolgozatom, és a szakdolgozatom témáját adó rákosi vipera és kiskunsági élőhelyeinek világába. A TDK dolgozatommal kijutottam a XXIV. OTDK-ra, ahol a Természetvédelmi Állattan Tagozatban első helyezést értem el.

 

CsatolmányMéret
PDF icon SZIE_MKK_TDT_Motivacios_Nap_FELHIVAS.pdf566.79 KB