Új baktériumfajt írtak le a kar kutatói tengeri műanyaghulladék felületéről

Új baktériumfajt írtak le a kar kutatói tengeri műanyaghulladék felületéről

 

Egy évekkel ezelőtti, közös családi nyaralás parti kagylógyűjtései alkalmával a kislányom egy marék szívószálat is gyűjtött, hogy bemutassa nekem milyen szennyezett a környezetünk. Majd azt kérdezte, hogy ezen is laknak-e bacik? (Kitől tanulhatta?) - meséli az izolálás körülményeit Dr. Szabó István, a Környezetvédelmi és Környezetbiztonsági Tanszék docense. A kiindulási ötletet felhasználva, immár „mikrobiológiai szakértelemmel” mintázták tovább a tengerben úszó szívószálakat. Hazaérkezést követően, a tanszéki kollégák segítségével, és labori körülmények között vizsgálták tovább a szívószál néhány „utasát” és ekkor derült ki, hogy közülük egy törzs a tudomány számára eddig ismeretlen baktériumfaj.

Ettől a pillanattól a tudományos cikk mostani elfogadásáig még jónéhány hónap eltelt. Egy baktériumfaj leírása ugyanis nem kizárólag abban merül ki, hogy specifikus genetikai módszerekkel igazoljuk ezt, hanem számos további klasszikus mikrobiológiai és analitikai mérést is el kell végezni ennek igazolására. A most megtalált Parvularcula mediterranea baktériumfajjal kapcsolatos vizsgálatokat is egy szerzői munkacsoport közösen végezte, többek között Jafar Al-Omarival, aki a Stipendium Hungaricum doktori képzését tölti karunkon és egyben a cikk első szerzője; illetve Jeffrey Griffitts vendégkutatóval az oklahomai Southern Nazarene Universityről, aki alkotói szabadságát töltötte nálunk. (Természetesen az ötletadó is szerepel a cikk köszönetnyilvánításában.)

A modern molekuláris biológiai módszerek fejlődése jelentős mértékben hozzájárult a baktériumok ismeretlen világának taxonómiai feltérképezéséhez. Az elmúlt években a Mezőgazdaság- és Környezettudományi Karon, Dr. Szoboszlay Sándor egyetemi docens vezetésével, működő Környezetvédelmi és Környezetbiztonsági Tanszék több, korábban ismeretlen baktériumfaj leírásával járult hozzá ehhez, a becslések szerint is végtelennek tűnő munkához. (A taxonómiai számítások alapján ugyanis míg a világ emlősfajainak 99%-át addig a baktériumfajok 1%-át sem ismerjük.) A Környezetvédelmi és Környezetbiztonsági Tanszéken az első új baktériumfajt, a Chriseobacterium hungaricumot még 2008-ban, főként Dr. Atzél Béla és Dr. Szoboszlay Sándor közös kutatási munkájának eredményeképpen határozták meg. Az azóta eltelt években a tanszéken izolált és identifikált baktériumok száma – Dr. Táncsics András vezette molekuláris ökológiai kutatócsoporttal együtt – megközelíti a tízet.

A műanyag felületről izolált baktériumok iránti érdeklődés egyre jelentősebb, a természetes környezet egyre súlyosabb műanyag szennyezése miatt. Ezt az érdeklődést jól jelzi, hogy a cikket megjelentető International Journal of Systematic and Evolutionary Microbiology c. tudományos szaklapot szerkesztő Microbiology Society külön, saját blogjában is szemlézte a kari kutatók eredményét. A műanyag szennyezések problémájának mikrobiológiai, toxikológiai és méréstechnikai oldalának feltárásában a tanszék munkatársai korábban, és jelenleg is jelentős publikációkkal járultak hozzá. Ezeket a kutatási témákat jelenleg is futó pályázatokban (pl. FEKUTSTRAT, TKP) folytatják.

Gratulálunk a kutatásban résztvevőknek és további sikereket kívánunk!